RICH REVITALIZING SHAMPOO - luxus sampon normál és zsíros hajra
G1 mosópor koncentrátum
GR2 CONTROL MEAL REPLACEMENT PROTEIN SHAKE
LDC kímélő mosószer

MOISTURIZING NIGHT FORMULA

Éjszakai hidratáló formula minden típusú bőrre

Moisturising Night Formula

Moisturising Night Formula

A hidratáció igen érzékeny probléma a bőr számára, hiszen 20%-ban víz alkotja. Ha a hidratáció nem kielégítő, a bőr kiszáradhat, elvesztheti puhaságát. Érdemes tehát napi programunkba egy éjszakai hidratáló krémet is bevezetni, amely éjjel, alvás közben is képes hidratálni bőrünk különböző rétegeit.

A kor előrehaladtával a zsírtermelő mirigyek veszítenek hatékonyságukból, miközben csökkentik a bőr víztartó képességét. Lelassul a sejtek megújulási folyamata is, ezáltal a bőr szárazabbá válik. Nagymérvű kiszáradást okozhat a túlzott napozás, az UVA és az UVB sugarak, a szél, a hideg, valamint a nem megfelelő, simítóhatással nem rendelkező kozmetikai szerek.

A káros hatásoknak kitett bőr szinte szomjazik, és megjelennek rajta az első barázdák, ráncok. Ha valóban jó eredmény elérésére
törekszünk, hatásos éjszakai hidratáló krémet kell használnunk, különösen arcunkra, mivel a párna és az ágynemű magukba szívják a képződött nedvességet.

Amikor bőrünknek nagyobb antioxidáns védelemre van szüksége, akkor a Nutriance Synergy Cycle-on kívül a Moisturizing Night Formula által nyújtott előnyöket is élvezhetjük annak érdekében, hogy bőrünket alvás közben is ápolhassuk, hidratálhassuk. Az aloe vera, a tiszta svájci kollagén, az E- és A-vitamin
különleges keveréke kímélően és mélységeiben puhítja bőrünket.

Miért a GNLD MOISTURIZING NIGHT FORMULA?

A Moisturizing Night Formula használta fenntartja a bőr fiatalos hidratációs egyensúlyát: a termék Aloe Vera Gel-t, hidrolizált elasztint, tengeri növényekből kivont cukrot és többféle bőrpuhító anyagot tartalmaz.
Kollagént és különleges hidratáló szerek széles skáláját tartalmazza.
Hatását a bőr mélyebb rétegeiben is kifejti: reggel puhább és selymesebb bőrrel ébred. A fiatal és vonzó bőr szerkezetének és feszességének megtartását a mélyen beszívódó hidrolizált elasztin és a vízben oldódó kollagén garantálja.

Zsírban oldódó A- (retinol) és E-vitamin tartalmának köszönhetően segít megőrizni bőrünk rugalmasságát az oxidációs folyamatok kártékony hatásaival szemben. Használata egyúttal a Nutriance Synergy Cycle természetes folytatása, hiszen bőrünknek gyakran még több ápolásra és mélyen ható hidratációra van szüksége.
Vízalapú összetételével hozzájárul a bőrfelszín természetes pH-értékének megtartásához.
Lágy illata a használatot követően nem marad meg a bőrön.

Aranyozza be a bőrét éjszakára!

Megrendelés:

Vélemény, hozzászólás?