FLAVONOID COMPLEX™
VITA- SQUAERS gyermekvitamin
FORMULA IV
Booster 1l- erős és biztonságos mosószer adalék koncentrátum

Munka és pénzkereset

Munka és pénzkereset

Vélemények-tapasztalatok

Szia Vilma!

Huszonnyolc éves nő vagyok. Két éve lettem pánikbeteg. Mivel ez a
betegség még nem teljesen ismert, nehéz felismerni, főleg ha az ember
nem érdeklődik a pszichológiai betegségek iránt.
Két éve, nyáron vettem észre, hogy nem bírok a boltban sorban állni,
mert rosszul leszek. Mivel ez fokozatosan erősödött, elkezdtem magam
figyelni. Éhes vagyok-e, esetleg fáradt, lement volna a vérnyomásom,
vagy régóta nem ültem le és megszédültem? Néhány hét alatt minden okot
kizártam. Gondoltam, hogy valami nem stimmel, de mivel nem szoktam
minden bajommal rögtön orvoshoz rohanni, nem is mentem. Mit mondtam
volna? Nem tudok sorban állni? Aztán rosszul lettem a vonaton…majd a
buszon…egyre többször. Akkor már kezdtem rájönni, ez agórafóbia
lehet, ami azt jelenti, hogy az ember rosszul van a nyílt tereken.
Aztán rosszul lettem a főiskolai előadásokon is. Próbáltam kikerülni
ezeket a helyeket, hogy ne történjen meg többet. Sajnos ez rossz
stratégia volt, már tudom. Szörnyű rosszullétek törtek rám egyre
többször. Ekkor már gyanítottam, hogy pánikos lettem. Kimaradtam a
suliból, az utolsó félévem hagytam abba, mert képtelen voltam lejárni
a vidéki fősuliba. Ezek a rosszullétek egyre csak erősödtek. Már heti
szinten voltak pánikrohamaim, aztán már napi négyszer, ráadásul
minimum egy óráig tartottak. Teljesen legyengített ez az állapot.
A tünetek közül néhány: halálfélelem, szapora pulzus,  a megőrüléstől
való félelem, szédülés, külvilágtól való elidegenedés=tehát nem
érzékelem a külvilágot reálisan, saját magamtól való elidegenedés=nem
érzem a testrészeim, ezen kívül fulladásérzés, hogy csak az általános
dolgokat említsem. Azt hittem, meg fogok halni. Már kocsiba sem tudtam
ülni…aztán már el sem tudtam menni az utca végére. Legyengültem,
sokszor feküdni is alig volt erőm.
Háziorvoshoz, majd pszichiáter(ek)hez kerültem, akik gyógyszert tömtek
volna belém. Nyugtatók, anitidepresszánsok. Nem szedtem be belőlük egy
szemet se, mert sok rosszat hallottam róluk…utólag kiderült, nagyon
jól tettem, hogy kidobtam a recepteket. A sok esetből, amit hallottam,
csak néhány ember tudott meggyógyulni. Nagyon megijedtem.
A GNLD termékei nem voltak ismeretlenek előttem. Régebben szedtem a
Formula 4-et, Ca-Mg-t és a Carotenoidot. Utóbbitól nagyon jól éreztem
magam. Sajnos aztán nem szedtem tovább, egyéni butaság miatt. A
Formulát inkább a férjemnek adtam, mert őt felpörgette, velem
ellentétben. Ja, Omega 3-at is szedettem vele, mert úgy gondoltam, ez
“pasivitamin”, ő eszik sok telített zsírt, neki van jobban szüksége
rá. Meg az én koleszterinem rendben volt. Itt jön a
tájékozatlanság…mert nem tudtam, hogy az idegrendszernek is szüksége
van rá.
Ekkor kérdezte meg anyu Vilmát, mit lehetne tenni/szedni. Ő Omega
3-at, Formula 4-et, javasolt. Én pedig töretlenül szedtem tovább a
Ca-t, mert mióta szedem (két éve) nem volt gondom a fogammal. És
persze azért, mert azt tudtam, hogy a Mg jó a stresszre, és mivel a
pánikot a sok stressz hozza ki.
Amikor anyuval elmentem, hogy elhozzuk a termékeket, már a kocsiban is
folyamatosan rohamaim voltak. Alig tudtam kiszállni, és
mosolyogni…”Szia, jöttünk a vitaminokért…” Nem voltam túl
hiteles…
Tudtam, hogy nem leszek rögtön jobban, hisz ez az egész évek alatt
fejlődött ki bennem.
Eltelt három hónap…Kezdtem jobban lenni. Egyre több dolgot intéztem
el egyedül, ami hatalmas előrelépés volt. Ritkultak és kevesebb ideig
tartottak a rohamok. Újra bizakodó lettem. Közeledett a
Balaton-átúszás időpontja. (2004 óta minden évben átúszom a férjemmel,
mert szeretünk úszni, és ez igazi kihívás, kaland és öröm számunkra).
Mivel még nem nyertem vissza a súlyomat, nem mertem elindulni. Aztán
reggel meggondoltam magam. Én, aki három hónapja az utcára sem mert
kimenni, mert jött az “elájulok-érzés”?! Én, aki otthon, a négy fal
között reszkettem, mikor esik ki a szívem a helyéről? Én, aki már nem
mert emberek közé sem menni, mert nem volt ereje, bátorsága?
….Mit is írhatnék?…:) Átértem a “túlsó partra”. Büszkén
feszítettem az “átúszásos pólóban”. Kicsit el is pityeredtem, de nem
sokat, még azt hiszik, elfáradtam:)
Ezt csak azért említem, mert ez egyébként sem kis teljesítmény
számomra. És természetesen itt látszik a megtett út…
Most már elhiszem, hogy meg lehet gyógyulni ebből az állapotból. Bár
még koránt sincs vége, tudom, hogy jó irányba indultam el:)
Ezek után Omega 3 függő lettem. Hamarosan elfogy a dobozból…és ma
azt álmodtam, hogy Omega 3 beszerző útra indultam, és sokan próbáltak
nekem másfajtát adni, de én csak  a GNLD termékét vettem be. Érdekesek
az álmok…most is mosolygok rajta.
Örülök, hogy megismerhettem a termékeket!
Üdv.: V. Klára
(Köszi Vilma!)

Király Vilma GNLD

ELISMERÉSEK ÁTADÁSA

ELISMERÉSEK ÁTADÁSA

12 ok, hogy elkezdj egy MLM üzletet építeni

Egy kis visszatekintés a nem bolti  kereskedelem terén:

A közvetlen értékesítés egyidős az emberi civilizációval. Már i. e. 2000-ben Hammurápi törvénykönyve megemlíti  kereskedőket, akik Babilonban a fogyasztókat felkeresve közvetlenül adták el terméküket. A középkorban z értékesítés általánosan elfogadott formájává vált. 1855- ben megalakult az első amerikai közvetlen értékesítő cég.

Csak az Egyesült Államokban  több mint 13,6 millióan vesznek részt a közvetlen értékesítésben. A Nemzetközi Értékesítők Szövetsége- WFDSA szerint ez a szám 2007- ben több min130 országban , már meghaladta az 57 millió tagot. A WFDSA eladási adatai alapján ezen iparág tiszteletet parancsoló gazdasági erőt is képvisel, figyelembe véve a becslések alapján 2004- ben világszinten elért 100 milliárd dolláros forgalmat.

Magyarországon 1990-ben kezdett elterjedni ez a z értékesítési forma, ma már számtalan cég felsorakozik ezen területen.

Egyre többen és többen fedezik fel a nem bolti kereskedelem előnyeit, mert többek között rugalmasságot, és lehetőséget nyújt bárkinek bármilyen körülmények között. Akár plusz pénzt akar keresni, karriert építeni, akár kapcsolatokat szeretne kialakítani, beszélgetni, találkozni új emberekkel, vagy egyszerűen csak kedvezményesen szeretné megvásárolni kedvenc termékeit, ezen ágazaton belül mindezt megtalálja.

Lehetőség van arra, hogy megkeressük azt a lehetőséget, amely biztosítja anyagi függetlenségünket, sőt mi több megteremteni a lehetőséget ahhoz, hogy kezünkbe vegyük saját életünk irányítását.

„Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A mienk a döntés, senki másé.” Richard Bach

Jól megérdemelt jutalom átvétele

Jól megérdemelt jutalom átvétele

 

„ GNLD – PEOPLE EMPOWERING PEOP

EURÓPA HAJÓ-GÁLAVACSORA

EURÓPA HAJÓ-GÁLAVACSORA

Legyen Ura, Életének!

Ön, kedves ide látogató, elgondolkodott-e azon, hogy ura-e saját életének?

Vágyik-e utazni, nyaralni, szabadságra menni?

Szeretne-e anyagi függetlenségben élni? netán passzív jövedelemre szert tenni?

Ahhoz, hogy ezek a vágyak megvalósuljanak, három tényezőre van szükség:

  1. kell hozzá idő.
  2. kell hozzá pénz
  3. és kell hozzá jó egészség is.

Az általam képviselt lehetőség teljes mértékben biztosítani tudja a megoldást.

„Emberek akik erőt adnak másoknak”

Erőt adunk az embereknek, hogy átérezzék saját személyes növekedés iránti felelősségüket:

Speciális programok segítenek mindenkinek, hogy a kívánt életszínvonal felé vezető útra lépjenek. Olvassa tovább

Munka és pénzkereset a GNLD lehetőségeivel

ÖRÖK ÉRVÉNYŰ LEHETŐSÉG

muunka-laptpoppalAz olyan válságos gazdasági helyzetben, mint amilyen a mostani is, az embereknek még inkább szükségük van a megbízhatóságra és a biztonságra. Egy erős vállalat mint a GNLD, képes ezt megtenni. A GNLD sok, az iparágat érintő változást, divatot élt már át, bizonyítva, hogy megvan az elkötelezettsége, a megfelelő hozzáállása ahhoz, hogy napról napra fiatalabb, erősebb és sikeresebb legyen.

Ha Ön is velünk tart, szívből azt kívánjuk, hogy útját siker övezze, és sose szálljon le erről a csodálatos járműről, aminek a neve GNLD.

SIKERTERV

főoldalra055

Néhány egyszerű lépés és máris készen állsz a teljes

anyagi függetlenségre!

A tevékenység alapjai

A SIKER KULCSA A DUPLIKÁLÁS EREJÉBEN REJLIK

HOGYAN KEZDJEN EGY ÚJ DISTRIBUTOR?

A teljes tartalom csak belépett felhasználóink számára hozzáférhető.
Belépés vagy regisztráció.

  • Tegye meg az első lépést, díjtalanul regisztrálhat, ha megrendeli a

Pro Vitality csomagot, továbbá bármilyen terméket vásárolhat árkedvezménnyel, amennyiben

bármit vásárol három hónapon belül, automatikusan újabb három hónapra megujúl a tagságija.

 

 

 

kattintson a képre

kattintson a képre

 

Tehát:regisztráljon most!

VIP tag= Pro Vitality pack————–>>>>

 

  • Legyen Tag, ahhoz, hogy 10% kedvezménnyel bármilyen terméket kipróbálhasson. Feltétele 2.500 Ft befizetése.
  • Disztributorként nagykereskedelmi áron vásárolhat. Egy nagyobb fogyasztónak már megéri (60-70.000 ft értékű vásárlásnál megtérül), értékesítheti a termékeket fogyasztói áron. 30% árrésre tehet szert, jogosultságot szerez a képzéseken való részvételre. Regisztrációs díj 9.000 Ft. Továbbá igénybe veheti egy kedvező mobil tarifát biztosító GNLD Partneri díjcsomagot.

“Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk? – kérdezed. S én azt válaszolom: nincs. De amint tanulni minden korban tiszteletre méltó, úgy kioktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellni való, ha az öreg ember az ábécével vesződik: a fiatalnak tudást kell szereznie, az öregnek pedig alkalmaznia kell ezt a tudást. A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.” (Seneca)

MÁSODIK DÖNTÉS

Szeretne jogosulttá válni a Directori jutalékra, amely havi 300.000Ft-ot jelent? Ha igen: Gyors indulással  5.000 ponttal, vagy kétszer annyi munkával 10.000 pontot összegyűjtve akar Directorrá válni?

A MANAGEREK előnyei:

  1. A termékeket a BV-re vetítve 25%- kedvezménnyel vásárolhatja.
  2. Havonta megkapja a Sales Volumen Bonust.
  3. Rendszeres információt kap a Társaságtól, amelybe beletartozik a Lifestyle magazin.
  4. Rendszeresen komplex információt kap a termékekről, pl. a News You Can Use-t.
  5. Az Interneten beléphet a “Distributor only” oldalakra, ahol sok információt kaphat tevékenységéjez.

A Senior Manager előnyei:

A Manager előnyein túl lehetősége van akár 2 hónap alatt Directorrá válni, amely minden Distributor vágya.

Nézzük hogy lehet mindössze 2 hónap alatt Directorrá válni?

Kezdjen Senior manager-ként, vásároljon meg személyesen 500 p-ot, ugyanezt tegye meg egy distributor a csapatában. Ezzel megtette az első lépést a Directoti színt felé.

 

A DIRECTORRÁ válás: 4.000 pontos havi csapatforgalom féléven belül. Ezzel örökre megszerzi a jogot a Directori forgalmi jutalékra25%- os + 25% árrés.

Minden hónapban apofás grafika gnld

  • Sales Volume Bonus maximumát
  • Leadership Development Bonus
  • Megtette az első lépést a Smaragdos Directori színt felé és az exkluzív ösztönzőkhöz kapcsolódó további bevételekre tehet szert.
  • Részt vehet a sikeres Directoroknak szervezett különleges képzéseken és rendezvényeken.

A GNLD- ben ma már minden Distributornak lehetősége van rá, hogy hatékony és jövedelmező munkával legyen Direcrot.

Sosem volt még ilyen egyszerű a Directorrá válás, mint most. Éljen a lehetőséggel