Super 10 illatosított általános tisztítószer
CAROTENOlD COMPLEX™
FLAVONOID COMPLEX™
FORMULA IV PLUS

ipari tisztítószer

Tisztítószerek: megoldják vagy okozzák a problémákat?

A háztartási tisztítószerek nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy megszabaduljunk a kosztól és kórokozóktól, melyek megtelepszenek otthonunkban, ugyanakkor  veszélyesek is lehetnek. Számos tanulmány mutatott rá, hogy mennyi lehetséges veszélyt rejtenek magukban azok az általános tisztítószerek, melyeket otthonunkban használunk.

GNLD különbség a háztartási tisztítószerek technológiája terén

Egy négy éven át tartó kutatás – melyet a bristoli Egyetem vezetett, és a Thorax című folyóiratban publikáltak – meglepő eredményt hozott, miszerint azokban a családokban, ahol több tisztítószert használnak, kétszer akkora a kockázata annak,
hogy az ebben a környezetben élő gyermekeknél légzőszervi betegségek alakuljanak ki, mint azoknál a családoknál, ahol mérsékeltebb a tisztítószerek alkalmazása.

Vásároljanak kevesebbet, költsenek kevesebbet, használjanak kevesebbet – Tisztítsanak még hatékonyabban!

Úgy tűnhet, hogy a személyes egészséggel és a környezet megóvásával való törődés újdonságnak számít, a GNLD viszont már a ’60-as években elkezdte kifejleszteni környezetbarát termékeit. Termékek mint a Super 10, LDC, G1 mind azon az elven
alapulnak, hogy kevés adagot használva alacsonyabb hatást gyakorolnak, gyakorolunk a környezetre. A tisztítószerek maximális hatóerejét egy kevés termékmennyiségbe rejtették: jobb a környezetnek és jobb az Ön pénztárcájának is!

Olvassa tovább

Környezetbarát ipari tisztítószerek

Super 100- 10 és 25l-es

Erős és biztonságos, speciális tisztítószer koncentrátum ipari szennyeződések eltávolítására

A Super 100 makacs ipari zsír- és olajszennyeződések eltávolítására kifejlesztett nagyhatású ipari tisztítószer, amely megfelel az e tisztítószerekkel szemben támasztott legszigorúbb elvárásoknak és biztonsági követelményeknek.

Makacs ipari zsír-  és olajszennyeződések eltávolítására fejlesztették ki. Vízben korlátlanul oldódik. Tisztító hatását az oldószerként használt víz keménységi foka nem befolyásolja. Legfontosabb összetevői a természetben lebomló felületaktív anyagok:

  1. Az első áthatol a tisztítandó felületen, és leválasztja róla a legmakacsabb szennyeződéseket,
  2. Erős zsír- és olaj emulgeáló szer.

Működési mechanizmusát egy erős zsír- és olaj affinitású szerves oldószer jelenléte biztosítja, melynek egyes elemei első lépésként áthatolnak  a tisztítandó felületre tapadt makacs szennyeződéseken és azokat leválasztja onnan, míg más részük, mely erős zsír- és olajemulegáló szer, emulzióvá alakítja azokat át. A viszonylag alacsony lúgkoncentráció – Ph10 – ellenére példátlan “alkalikus tartalékai”  vannak, amelyek csak szükség esetén lépnek működésbe. Minősége lehűtve sem változik, nem gyúlékony.

OÉTI engedéllyel rendelkező termék, így bátran használható úgy az élelmiszer- és húsipar, mint a vendéglátás területén keletkező zsiradékok és szennyeződések eltávolítására.

A TERMÉK ELŐNYEI

Vízben korlátlanul oldódó, közepesen lúgos kémhatású (pH 10) elegy, melynek legfontosabb összetevői a természetben lebomló felületaktív anyagok.

Hatóanyaga a felhasználást követően több mint 90%-ban 72 órán belül lebomlik.

Biztonságosan kezelhető, bőrfelületre kerülve nem okoz égési sérülést. a szert szembefröccsenés esetén folyóvízzel könnyedén lemosható.

A Super 100 sok más tisztítószerhez hasonlóan nem támadja meg az ipari berendezések felületét és festését.

Kitűnően használható:bemutató061

A teljes tartalom csak belépett felhasználóink számára hozzáférhető.
Belépés vagy regisztráció.